2012. június 2., szombat

A Galaxy SIII

Saját vélemény rövid, de valós tapasztalatok alapján képekkel illusztrálva.

Bevezető
2012 május harmadikán mutatta be Londonban a Samsung a következő generációs csúcskészülékét, a Galaxy SIII-at. Akkor már több mint egy hónap telt el a barcelonai Mobile World Congress lezajlása óta, ahol a legtöbb gyártó már előrukkolt a 2012-es modelljeivel, köztük a olyan csúcsmodellekkel is, mint: HTC One X, LG Optimus 4X, Huawei Ascend, Asus Padphone.
A HTC One X nem sokkal később már kapható is volt, a sietségnek meg is lett a következménye, a készüléken futó szoftver borzamasan összecsapott lett, hiába a Sense 4 felület, nem tudták a hardverhez optimalizálni időben, és most, pár frissítés után is bőven kihasználatlan a Tegra chip nyers ereje, akadozik és újraindulgat a Sense, az akkuidő sincsen rendben. De nem csak szoftveresen van gond, rengeteg készüléket ki kellett cserélni rögtön a vásárlás után mert hibásan jöttek ki a gyárból (kijelző gondok főként)


Nagy kíváncsiság és találgatások előzték meg tehát az SIII érkezését, az elvárások az egekbe szöktek, nagyot kellett alakítania a koreai cégnek, hogy ne okozzon csalódást a már türelmetlenül várakozó potenciális vásárlóknak. A Samsung rendesen meg is adta a módját a bejelentésnek Londonban, a magyarországi bemutatóra sem sajnálták a pénzt, Fábry Sándor is fellépett, Görög Zita pedig egy divatbemutatót vezényelt le, ahol Tóth Bori új kollekcióját mutatták be, ahol a hölgyek a kifutón a Galaxy SIII-at is magukkal cipelték. Nem tudom, ezzel a húzással a férfi vagy a női vásárlókra akartak-e benyomást kelteni.



A PDAFanclub fórumtalálkozójának keretében volt szerencsém kipróbálni a készüléket egy héttel a hivatalos magyarországi forgalmazás megindulása előtt. Kenyeres Tamás (a Samsung mobilüzletág termék menedzsere) tartott egy rövidke, diákkal tarkított bemutatót, válaszolt a kritikus fórumozók kérdéseire, majd a magával hozott nyolc bemutató példányt (plusz a sajátját is) a kíváncsiskodók közt szétosztotta, hogy kipróbálhassuk.

A telefonról magáról
Kézbe fogva az első dolog ami feltűnik, és ami már a képek alapján is látszódott, az a mérete (136*70mm). Kifejezetten nagy készülékről van szó, követi a jelenlegi tendenciát. Kézben fogva azért kényelmes, köszönhetően a lekerekített éleknek, sokkal jobb kézbe fogni, mint elődjét, az SII-t (és még jobban is néz ki). Az összeszerelés minősége megfelelő, nem tapasztaltam sehol sem ropogást, nyöszörgést, illesztési pontatlanságot. Összehasonlításképpen:
Galxy S, SII, SIII és a Note
Ennyivel nagyobb, mint a HTC Sensation
Tömegre kisebb, mint egy iPhone 4, 14 grammal nehezebb a Galaxy S-nél, 133 gramm (One X: 130g). Emellett mindössze 8,5 miliméter vastag, nagy tenyér kell, hogy stabilan fogni lehessen. A kijelző mérete 4,8", egy kézzel szinte lehetetlen átérni anélkül, hogy ne váljon a fogás labilissá. Zsebben hordva már problémák lehetnek, tokba téve pedig csak tovább nő a mérete. A kijelző felbontása 1280x720, ami a kisHD szabvány, szinte vetekszik a mai átlagnotebookok kijelzőjének felbontásával. Bár a technológia "csak" Super Amoled HD, pentile matrix rendszerű, ami miatt rengeteg kritikát is kapott látatlanban (az Optimus 4X és a HTC One X IPS panellel rendelkeznek). Az igazság viszont az, hogy a pentile matrix hátránayit ekkora felbontás mellett szinte lehetetlen észrevenni, a kép gyönyörű, a színek élénkek. A fekete megjelenítésében a legjobb, mai napig a legmélyebb fekete előállítására képes technológia ez. Ami viszont nekem feltűnt, hogy a fehér nem egészen fehér, hanem szürkés. Még maximális fényerő mellett is feltűnik, hogy sötétebb mint kellene, mellé rakva One X-et, jelentős volt a különbség (színek szempontjából megint egyéni ízlés kérdése, hogy melyik technológia jön be jobban, az AMOLED vagy az IPS) Másik ami feltűnt, hogy a rendelkezésünkre álló nyolc készülékből az összesnek másmilyen volt a kijelzője, ekkora lenne a szórás? Az alábbi fényképemen ez remekül látszik:


Megjelenésekor két színben lesz kapható, márvány fehérben és zafír kékben, a későbbiekben más színben is kapható lesz majd. A maszatokat a kék hátlapja jobban gyűjti. A kijelzőt GorillaGlass2 védi, így a karcoknak nem sok esélye van itt, ellentétben a hátlappal. Tamás saját készülékén rengeteg karc volt található, a hátlap alsó felén főleg. És nem pár apró karcról van szó, hanem sok sok kisebb, de együtt, fényben zavaró hibák. Az én egy éves Sensation-ömön de még a két éves HD2-n sincsenek ilyen karcok a hátlapon, Tamás készüléke viszont legfeljebb egy hónapos. A fényes hátlap helyett én inkább a One X matt hátlapját részesíteném előnyben. Fogásra is jobb, kevésbé gyűjti az ujjlenyomatokat, és időtállóbb is.


Kezdetben 16, majd 32 és 64GB-os belső tárhellyel érkezik, ezen felül microSD kártyával is bővíthető (64GB-ig). Akkumulátora 2100mAh-ás, ami viszonylag nagy, nagyobb mint a One X 1800mAh-a, ráadásul cserélhető, a HTC készülékében erre nincs lehetőség (ahogy SD kártyás bővíthetőségre sem). Ám hiába a nagy kapacitás, az akkumulátort erősen szívni fogja a nagy kijelző és a processzor is. A gép lelkét a Samsung saját fejlesztésű chipje, Exynos 4412 négymagos chipje adja, melyhez 1GB RAM társul. Mérések is alátámasztották, hogy jelenleg ez a piacon lévő leggyorsabb chip (én azért még a négymagos S4-es Qualcomm SoC-ban is bízok). 
Hátlapi kamerája 8 megapixeles, mellyel remek képeket lehet készíteni szinte azonnal a gomb lenyomása után (Zero Shutter Lag). Természetesen LED-es villanót is kapott, sorozatfelvételre is képes, és hangvezérléssel is tud felvételt készíteni. Előlapi kamerája 1,9MP-es, videotelefonálás mellett akár tükörként is remekül tud funkcionálni. Videókat természetesen FullHD-ben képes rögzíteni (30FPS mellett), és akár videórögzítés közben is tudunk képeket lőni (One X-hez hasonlóan). Videók lejátszásakor sok formátummal megbirkózik, akár 1080p-s filmeket és nézhetünk a kijelzőn. Sőt, a lejátszó arra is képes, hogy a videót kisebb méretben megjelenítése mellett a telefon egyéb funkciót is használni tudjuk. Így akár SMS írás közben is nézhetjük, mi történik éppen Berényi Miklóssal.
Ami még fontos újítás az elődökhöz képest, hogy az SIII végre kapott státuszjelző LED-et fent, a hangszóró mellett. Így ha értesítésünk (SMS, e-mail, nem fogadott hívás) van, 3 különböző színnel világítva és villogva képes jelezni.

Szoftver
Mi más is futna a Samsung új üdvöskéjén, mint az Android legújabb verziója (4.0.4), melyre a gyártó a TouchWiz utódját a MotionWiz-t rakta, ami lényegében a gyári Android launchere kicsit átszabva, kiegészítve. A felület bár egyszerű, de szép, és gördülékeny. A Samsungnál próbálták a természetközeliségre törekedni a szoftver fejlesztésekor ("Designed for humans"). Ez tükröződik a háttereken, hangokon, és az egész felületen. Leírni nehéz, következzék hát a Mobilaréna egy idevágó videója:


Számos egyedülálló szolgáltatás került bele a szoftverbe, ebből néhány a teljesség igénye nélkül:
  • S Voice - Az iPhone 4S-ben debütált Sirihez hasonló (ám annál lényegesen egyszerűbb) hangvezérlő alkalmazás. Egyelőre magyarul nem tud (valószínűleg nem is fog tudni, bezzeg angolból nyolc tájszólást is ismer). Autós használatkor lehet a leghasznosabb, hogy szimplán angol utasításokkal hívást kezdeményezhetünk és fogadhatunk, naptárbejegyzést, SMS-t írhatunk.
  • Smart stay (Intelligens képernyőzár) - Egyszerűen annyi, hogy időnként megnézi, hogy nyitott szemmel a telefonra nézünk-e, ha nem, akkor kikapcsolja a kijelzőt. Rosszabb fényviszonyok mellett kevésbé működik.
  • Direct call - Ha valakitől SMS-t kapunk, elég csak a fülünk mellé emelni a készüléket, és az máris tárcsázza nekünk az adott névjegyet.
  • Group Cast - Wifin keresztül konferencia"beszélgetést" létesíthetünk vele, az összes kapcsolódó készülék kijelzőjén az lesz látható, ami a szolgáltatást indító fő készüléken, itt látható:


Emellett még rengeteg hasznos és kevésbé hasznos (de legalább kikapcsolható) szolgáltatást tartalmaz, például a globálisan beállított fényerőhöz képest, külön állíthatjuk a megvilágítás erősségét a böngészőben és videólejátszóban. Hozzátenném, az egész szoftver használhatósága, kézreállósága, csak a gyári Androidhoz képest jobb, a HTC Sense megoldása sokkal felhasználóbarátabb és sokrétűbb (mondjuk erőforrásigényesebb is). Támogatja az NFC technológiát, és különböző Samsung TV-kkel vezeték nélkül remelkül tud megosztani multimédiás tartalmakat.

Tartozékok
Megvételkor a dobozban csak a telefon, egy fehér headset, adatkábel, és töltőfej lesz megtalálható. Gyári tartozékként megvásárolható lesz hozzá kihajtható tok, szilikon és bőr tokok, extra akkumulátor töltővel, vákuumcsöves erősítővel ellátott Audio dokkoló (húúha) autós tartó, AllShare Cast Dongle, HDTV adapter, asztali dokkoló, mp3 lejátszó (egy fapados kütyü, nem is értem ezt). A legérdekesebb tartozék talán a vezetéknélküli töltő lesz, ami pár hónap múlva lesz kapható. Ez indukciós elven működik, tehát a töltő felületének közelében, ráhelyezve fog töltődni a készülék.



Összegzés

A Samsung ismét feladta a leckét a többi mobilgyártónak, az SIII megfelel a kor elvárásainak, mindenből a legjobbat rakták a készülékbe. A design inkább nőies szerintem, és túl nagyra is sikeredett, de akkor is sikeres készülék lesz, még magas ára mellett is.

Források:
- PFAFanclub - köszönet a képekért is :)
- Mobilaréna










1 megjegyzés:

  1. Kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá azok,akiknek (szerinted) a design "szól" :-) skp

    VálaszTörlés